Több éve tartunk partnertalálkozót, ahol a viszonteladóinknak bemutatjuk a legújabb termékeket, technikákat, és lehet egy kicsit beszélgetni egymással, információt cserélni, meg ilyesmi. Az idei találkozót a múlt héten tartottuk és több érdekes dolog is történt. Az egyik az volt, hogy amikor kötetlen beszélgetésben megkérdeztem a partnereket, vajon látnak-e változást a felhasználók hozzáállásában az IT biztonságtechnikához, mindenki azt mondta, hogy nem.
Ugyanaz van mint korábban: az emberek csak akkor vesznek védelmi megoldásokat, ha már bekövetkezett a katasztrófa. Ebbe a körbe tartozik - a vírusvédelmen kívül - a biztonságtechnika többi eleme is, például a szünetmentes tápellátás, meg az adatmentés. Nem jó hír, de igazából sajnos nem vártam mást magam sem - de a remény hal meg utoljára.
Nem változott semmi a szolgáltatás területén sem. Csak terméket vesznek az emberek, és a szolgáltatást beleértik a beszerzésbe; ha ki akarja fizettetni velük az ember, akkor elmennek máshoz, és a „szomszéd fia egy tál lencséért” meg is csinálja nekik.
Rettenetes: vagy az IT-menedzserek vagy a felelős vezetők még mindig nem látják be, hogy mekkora kockázattal jár a megfelelő informatikai biztonságtechnika hiánya. Sokszor elmondtam már, hogy lehet az IT-biztonságtechnikát beruházásként kezelni, de úgy látom, erre még vissza kell térnem majd egyszer.
Az viszont érdekesebb volt, hogy amikor bemutattuk új, szolgáltatásalapú termékünket, olyan pozitív visszajelzéseket kaptam, amelyekre magam sem számítottam. Minden partnerünk azt mondja, hogy szolgáltatást nem tud eladni, és mégis mindenkinek kell az új termék.
Hozzá kell tennem, hogy mikor nekem még odakinn Spanyolországban bemutatták a terméket, én rettenetesen ellenkeztem a megoldás ellen, mert én is azt gondolom és tapasztalom, hogy Magyarországon általában nem szeretik megfizetni az emberek a szolgáltatást. Csak kézzelfogható dolgokért szeretnek kiadni pénzt, és nehezen szoknak hozzá, hogy ami eddig termék volt, az most már szolgáltatás lesz. Nálunk mindenki azt gondolja, hogy a tanácsadás és a szolgáltatás ingyen van. Nem tudom miért alakult ez ki, szívesen elbeszélgetnék erről egy szociológussal….
No mindegy, engem is meggyőztek kint és a valós életből vett példát alkalmaztam a partnertalálkozón. A saját családjában minden számítástechnikus ’rendszergazda’ és telefonos távsegítség. Én is. És persze az édesanyámnak, meg az anyósomnak nem számlázom ki a szolgáltatási óradíjat és a kiszállást sem.
Van egy termék, ami képes vírusvédelmet központilag ellátni akár gépenként vagy csoportosítva, úgy, hogy a gépek nincsenek egy LAN-ban.
Amikor Spanyolországban feltették nekem a kérdést, hogy „anyósod hányszor hívott fel, hogy baj van a gépével?” akkor tudtam, hogy nekem is ez kell. Feltettem a családomban minden gépre. Imádom. Én mindent látok a konzolon és ha valami gond van, akkor távolról beavatkozom.
Ugyanezt a példát meséltem el a partnertalálkozón a viszonteladóknak. A végén számtalan parter jött oda és kérdezte, hogy „ezt az anyósost” hogy próbálhatja ki. Az érdekes ebben csak az, hogy az egész nap arról szólt, hogy az új termék nevét mondogattunk. Az anyós távmenedzselésének lehetősége jobban megragadta a fantáziájukat, mint az új terméknév.
Mindez azért fontos mert az elején mindenki azt mondta, szolgáltatást nem tud eladni. Pedig, ha az autó- és a mosógépszerelő el tudja adni a szolgáltatását, akkor az a számítástechnikában is sikerülhet. Csak az a kérdés, hogy belátjuk-e:, ugyanúgy, ahogy anyósom vírusvédelmét,, minden kiscéget lehet távolról menedzselni.
Ha anyósom megértette, hogy nem megyek el hozzá (nem volt egyszerű), akkor szerintem mindenkivel meg lehet értetni, hogy jobb neki ha távolról segítek, mert gyorsabb és biztonságosabb. És nem drágább…
